Párkapcsolat Jézussal 1.rész

A párom Isten ajándéka számomra. Az ajándékozó mindig fontosabb, mint az ajándék. Az ajándékozó személye teszi különösen fontossá és kedvessé az ajándékot. Ádám Istent jól ismerte, Évát még alig. Azért tudta, hogy Éva jó ajándék, mert Isten adta őt, aki maximálisan megbízható és az ember javát akarja. Ha ezt a tényt felismered és az elkövetkező évek, évtizedek során ragaszkodsz ehhez a felismeréshez, segítségedre lehet a hűségben és párod kellemetlen tulajdonságainak elfogadásában. Hiszen a kellemetlen is lehet hasznos, javadra való, ha Istentől fogadod el azt. Tudta Isten már előre, hogy kit ad Ádámnak feleségül? Természetesen. De Ádámnak keresnie kellett. Az „altatás” csak a végén következett. Tudja Isten, hogy kit szánt neked házastársul? Természetesen. De valószínűleg te sem úszod meg keresés nélkül. Hiszen Isten azt is tudja, hogy jobban megbecsülöd azt, akiért megküzdöttél, mint az eltátott szájba röpülő sült galambot. Sokan úgy vélik: arra való a szerelem, hogy két fiatalt egymáshoz vezessen. Én is azt hiszem, hogy a szerelem szép, mégsem tanácsolom, hogy egyszerűen „hallgass a szívedre”. A „szív” sok-sok embert becsapott már. A próféta szerint „csalárdabb mindennél”.

Pszichológusként azt mondhatom a szerelemről, hogy az „tudatbeszűkülés” sok projekcióval, ami megnehezíti, hogy a valóságot lássa az ember. Előbb dönts józanul, azután légy szerelmes. Nem csak autót, életet is csak józanul lehet eredményesen vezetni. A Biblia sokszor nyomatékosan figyelmeztet a józanságra. Pál apostol a házasságról szóló tanítást ezzel a mondattal vezeti be: „Ne részegedjetek meg... hanem teljetek meg Lélekkel” (Ef 5,18). Isten Lelkéről pedig azt írja máshol, hogy „erőnek, szeretetnek és józanságnak a Lelke” (2Tim 1,7). Vannak keresztyének, akik „igei vezetés” útján remélnek rátalálni a párjukra. Isten igéje természetesen vezeti az engedelmes hívő embert, „ösvényének világossága” (Zsolt 119,105).

De érdemes tudni, hogy ennek napjainkban gyakorolt néhány formája az apostoli korban ismeretlen volt (nem is volt senkinek saját tulajdonában lévő, saját Bibliája), a „felnyitom, rábökök” vagy az „igekosárból” való ige-húzás inkább nevezhető pogány szokásnak, mint a keresztyén kegyesség megnyilvánulásának. „Igét kaptam” – mondják néhányan, hogy párválasztási döntésüket igazolják ezzel. Isten áldása legyen rajtuk. Valóban vannak köztük olyanok, akiknek házasságán Isten áldása van. De ha valaki nem „kapott” igét, ez nem jelenti azt, hogy döntése nem volt helyes. Szívünk sajnos még bibliaolvasás közben is becsaphat, ha rá figyelünk és nem a józan Szentlélekre. Pogány szemléletet tükröz legtöbbször a jelkérés is („Uram, ha holnap piros sapkát vesz fel, akkor ő az”) – annak ellenére, hogy van rá bibliai „minta”. Jusson eszünkbe ez a bibliai figyelmeztetés: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4,7) „De hiszen – hallom az ellenkezést – Ábrahám szolgája is jelt kért, hogy megtudja: valóban Rebekát szánta-e Isten Izsáknak feleségül.” Azt hiszem: ez a történet mégsem lehet számunkra párválasztási minta. Ha mindenben követni akarnád ezt a mintát, akkor: te bele se szólhatnál a párod kiválasztásába, nem találkozhatnál vele az esküvőig, messzi idegenből kellene asszonyt hozni neked. Egyébként Rebekát azért hozták Izsáknak olyan messziről, hogy az Isten népéhez tartozó Izsáknak a felesége ne kánaánita pogány legyen, hanem istenfélő rokon. Ennek a ténynek ma érvényes üzenete: keresztyén embernek keresztyén legyen a párja is.